Igazság Könyve
10. nap – Szerda
FELKÉSZÜLÉS AZ IMÁRA:
Legyen minden esetben kereszt, szentelt víz, szentelt gyertya.
Kérjük, minden alkalommal a szentelt vízzel szenteljétek meg környezeteteket, ahol imádkoztok!
Utasítások az Imacsoportok számára Jézustól:
Jézus Krisztus külön kérésére gondoskodjunk védelemről.
“Drága szeretett leányom, arra szeretném utasítani Keresztes Imahadjáratom Csoportjait, hogy legyenek éberek, amikor megalakulnak a nemzetükben. Közelükben Szenteltvizet kell tartaniuk, legyen jelen egy feszület, mely Engem ábrázol, és mondaniuk kell a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját, hogy áldásban és védelemben részesüljenek Keresztes Imahadjárat csoportjaitok.” /2013. január 25. péntek/
SZENTLÉLEK IMA:
"Jöjj Szentlélek, jöjj a Te leginkább szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által."
Ezt az imát HÁROMSZOR imádkozzuk!
(96)Keresztes Imahadjárat 96. imája
Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat
A Jézus az Emberiségért imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.
Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.
Ámen.
(130) Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát. Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából. Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak. Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.
... kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz
_____________________________________________________________________
MINDEN NAPRA KÉRT IMÁK
(30) Különleges ima a Mennyei Atyához
Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged. Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el trónod elé vitt ajándékként áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, hogy megmentsd Gyermekeidet a Földön. Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra. Ámen.
(33) Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét
Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét. Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig. Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet. Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem mindörökkön-örökké. Szeretlek, Drága Atyám. Vigasztallak Téged ezekben az időkben, Drága Atyám. Felajánlom Neked, szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.
(102) A hit és az Isten Üzeneteibe vetett hit megőrzéséért
Drága Jézus, amikor levert vagyok, emelj föl engem. Amikor kétségek gyötörnek, világosíts meg engem. Amikor szomorú vagyok, mutasd meg nekem Szeretetedet. Amikor másokat kritizálok, segíts, hogy csendben maradjak. Amikor mások fölött nyilvánosan ítélkezem, tégy pecsétet a számra. Amikor a Nevedet káromolom, ments meg engem, és végy újból védelmedbe. Amikor hiányzik a bátorságom, add nekem azt a kardot, amelyre szükségem van, hogy harcoljak, és megmentsem azokat a lelkeket, akikre vágyakozol. Amikor Szeretetednek ellenállok, segíts nekem, hogy teljesen elszakadjak önmagamtól, és átadjam magam a Te szerető gondviselésednek. Amikor Tőled eltávolodom, segíts nekem újból megtalálnom az Igazság Ösvényét. Amikor megkérdőjelezem Szavadat, add meg nekem a választ, amelyet keresek. Segíts nekem, hogy türelmes, szeretetreméltó és kedves legyek még azokkal is, akik átkoznak Téged. Segíts, hogy megbocsássak azoknak, akik bántanak engem, és add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy a Föld végezetéig kövesselek Téged. Ámen
(111) Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket
Ó, drága Üdvösség Anyja, Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek/gyermekek nevének felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik. Kérlek, imádkozz, hogy Fiad fogadja Irgalmas Karjaiba gyermekeimet, és tartsd távol őket a bajtól. Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle. Ámen.
(155) Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért
Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért intézünk Hozzád. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemeinket az Igazságra. Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy szenvedésünk idején méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk. Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.
(164) Békeima a Nemzetek Békéjéért
Ó, Jézus, hozz nekem békét. Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt. Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak. Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket, hogy megkapják Békédet, hogy ezáltal a szeretet és a harmónia növekedni tudjon; hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól. Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged. Ámen.
Hogy alázatos szolgaként tudjunk Jézus elé járulni, a napi legalább 10 perces imát, ezzel kezdjük
2013. szeptember 24.
„Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.”
Jézus az emberiséghez LITÁNIÁK
(1) Védelem a Hamis Próféta ellen
Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.
Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.
Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemeinket a Hamis Próféta
hazugságaival szemben.
Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.
Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus, segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat,
melyeket igazságként mutatnak be nekünk.
Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.
Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát,
hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben,
örökkön örökké.
Ámen.
(2) A védettség Kegyelméért
Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára. – Mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének
listájában szerepelnek. –Felajánlom Neked mindenkor hűségemet,Neked, ó Mennyei Atya, Minden dolog megteremtője, A világegyetem teremtője, Az emberiség Teremtője. Te vagy minden dolog forrása. Te vagy a Szeretet forrása. Te vagy maga a Szeretet. Szeretlek Téged. Tisztellek Téged. Leborulok Előtted. Irgalomért könyörgöm mindazon lelkek számára, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged, akik elutasítják Irgalmasságod Kezét. Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet,
Hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a
gonosztól.
Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre
minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben,
amelyet mindannyiunk számára hoztál létre. Ámen.
(3) Védjétek meg Isten Igéjét
Ó, Jézus, védj meg minket a hazugságoktól, melyek megbántják Istent. Védj meg minket a Sátántól és hadseregétől. Segíts nekünk, hogy jobban szeressünk Téged. Tarts fenn a küzdelmünkben minket. Tarts meg minket a hitünkben. Vezess minket menedéked biztonságába. Segíts nekünk, hogy felálljunk és megvédjük Szent Akaratodat. Erősítsd azon elhatározásunkat, hogy igaz Tanítványaid legyünk. Adj nekünk bátorságot. Adj nekünk bizalmat. Vezess minket az Igazság útján. Védj meg minket ellenségeinktől. Áraszd ránk Védelmed Kegyelmeit. Segíts nekünk, hogy elkerüljük a kísértéseket. Vigyél közelebb minket Szentséges Szívedhez. Segíts nekünk, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Hozzád. Ámen.
(4) Isten, az Atya büntetésének enyhítésére
Ó, Legmagasságosabb Isten, irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt. Köszönjük Neked a Föld ajándékát. Köszönjük Neked az emberi élet ajándékát. Nagyra becsüljük az élet ajándékát. Védelmezzük az élet ajándékát. Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust. Köszönjük Neked a megváltás ajándékát. Dicsőítjük Istenségedet. Teljesen átadjuk magunkat Neked, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben. Köszönjük Neked a lelkiismeret megvilágításának ajándékát. Köszönjük Neked az örök élet ígéretét. Üdvözöljük az új Paradicsomot. Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged, és azokat is, akik elvesztek Számodra. Köszönjük Neked azt a szeretetet, amelyet minden gyermeked iránt tanúsítasz. Köszönjük Neked a prófécia ajándékát. Köszönjük Neked az ima ajándékát. Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget. Ámen.
(5) Azok megmentéséért, akik halálos bűnben vannak
Jézus, ments meg minden bűnöst a Pokol tüzétől.
Bocsáss meg a megfeketedett lelkeknek.
Segíts nekik, hogy megláthassanak Téged.
Emeld ki őket a sötétségből.
Nyisd meg a szemüket.
Nyisd meg a szívüket.
Mutasd meg nekik az Igazságot.
Mentsd meg őket.
Segíts nekik, hogy hallani tudjanak.
Szabadítsd meg őket a büszkeségtől, a bujaságtól és az
irigységtől.
Védd meg őket a gonosztól.
Hallgasd meg segítségkérésüket.
Ragadd meg a kezüket.
Vonzd magadhoz őket.
Mentsd meg őket a Sátán megtévesztésétől. Ámen.
(6) A Kegyelmek Ajándéka
Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm, Tölts el engem Szereteteddel. Tölts el engem a Te Erőddel. Tölts el engem Bölcsességeddel. Tölts el engem Kitartásoddal. Tölts el engem a Te Alázatoddal. Tölts el engem Bátorságoddal. Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel. Ámen.
(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsen megmenteni nemzeteteket
Bevezető ima – Szent Rózsafüzér Királynéja,….
(1) Hiszek egy Istenben (Apostoli hitvallás)
(2) Mi Atyánk
(3) Bevezető három Üdvözlégy titkokkal
(4) Dicsőség …
Fatimai fohász – Ó, Jézusom…
Titkonként ( x (5)) ismételjük:
(5) Mi Atyánk
(6) Üdvözlégy tized
(7) Dicsőség …
Fatimai fohász – Ó, Jézusom…
Az 5 tized után:
(8) Befejezés – Könyörögjünk…
.
(26) Az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére
Bevezetés: Miatyánk… Üdvözlégy… Hiszekegy.
Nagy (önálló) szemekre:
Örök Atya! Felajánlom Neked, szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre:
Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Befejezés: (3 – szor)
Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Urunk, Jézus Krisztus kérése:
Ima a bátorításért
2011. május 10. Mindennap mondjátok el ezt az imát, miután, elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét (a hátsó borító belső oldalán) és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében.
„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy elvihessem Szent Igéidet a bűnösökhöz, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek. Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy, hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem, a Szentlélek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek. Ámen”
________________________________________________________________________________
VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK - Egyének, családok számára és a nemzetekért(I. rész)
(2) Ima a globális uralkodókért
Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevére kérlek, védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől, amelyet a globális erők terveznek az ártatlan nemzetek ellen. Azon lelkek bűneinek a megbocsátásáért imádkozom, akik ennek a nehézségnek az okozói, hogy alázatos és töredelmes szívvel visszatérhessenek Hozzád. Kérlek, adj erőt megkínzott gyermekeidnek, hogy el tudják viselni ezeket a szenvedéseket engesztelésül a világ bűneiért, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
(6) Ima az Antikrisztus megállítására
Ó, Jézus, imádkozom, hogy Isten az Ő irgalmasságában megakadályozza az Antikrisztust és aljas hadseregét abban, hogy rémületet és nehézségeket okozzanak Gyermekeidnek. Azért imádkozunk, hogy az Antikrisztus megállításra kerüljön, és hogy a büntetés keze elkerüljön minket a Nagyfigyelmeztetés során bekövetkező megtérések által. Ámen.
(20) Ima, mely segít megállítani az Antikrisztust abban, hogy elpusztítsa gyermekeimet
Ó, Atyaisten, drága Fiad nevében hívlak, hogy akadályozd meg az Antikrisztust abban, hogy gyermekeid lelkét megkaparintsa. Kérlek Téged, Mindenható Atya, állítsd meg őt abban, hogy rémületet okozzon gyermekeidnek. Kérlek Téged, állítsd meg őt, hogy ne tudja Teremtésedet megfertőzni, és kérlek, légy irgalmas azokhoz a szegény lelkekhez, akik majd tehetetlenek lesznek vele szemben. Hallgasd meg, drága Atyám, imámat, és mentsd meg minden gyermekedet ettől a szörnyű gonoszságtól. Ámen.
(31) A védelem imalánca
Ó, Jézusom! Engedd, hogy imám hívja Szent Lelkedet, hogy szálljon azokra a vezetőkre, akiket a kéjvágy, a kapzsiság, a fösvénység, és a büszkeség vezet, és hogy megállítsa ártatlan gyermekeid üldöztetését. Kérlek Téged, fékezd meg, hogy a szegénység, az éhínség és a háborúk felfalják gyermekeidet. És imádkozom, hogy az európai vezetők megnyissák szívüket Szereteted Igazságára. Ámen.
(32) Ima az Abortusz megállítására Írországban
Ó, Üdvösség Anyja, imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, melyet rájuk erőltetnek, meg legyen akadályozva. Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy mélyebbre süllyedjen a kétségbeesés sötétségében, mely beborítja országukat. Szabadítsd meg őket a Gonosztól, aki el akarja pusztítani meg nem született gyermekeidet. Imádkozz, hogy a vezetőknek legyen elég bátorságuk azokra hallgatni, akik szeretik Fiadat, hogy majd ők is kövessék Urunk, Jézus Krisztus Tanításait. Ámen.
(42) Böjti ima az egy-világpénznem megakadályozására
Ó, Legmagasságosabb Isten, felajánlom Neked böjtöm ajándékát, hogy állítsd meg a gonosz szorítását a világban, amelyet azért terveztek, hogy megfosszák hazámat az élelemtől, beleértve az élet kenyerét is. Fogadd el felajánlásomat, és hallgasd meg más nemzetekért mondott könyörgésemet is, hogy megakadályozza azt a szenvedést, amelyet az Antikrisztus tervez. Ments meg minket, drága Urunk, ettől a gonoszságtól, és védd meg hitünket, hogy azzal a szabadsággal tisztelhessünk Téged, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy örökkön-örökké szeressünk, és imádjunk Téged. Ámen.
(61) Ima a Világ ellenőrzésének elhárításáért
Ó, drága Mennyei Atyám, Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Keresztre feszítése emlékére kérlek, védj meg minket, gyermekeidet, a Keresztre feszítéstől, amelyet az Antikrisztus és követői terveznek, hogy elpusztítsák gyermekeidet. Add meg nekünk azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elutasítsuk a Fenevad Bélyegét, és add meg nekünk a szükséges segítséget, hogy leküzdjük a világ gonoszságait, melyeket azok terjesztenek, akik a sátán útját követik. Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, és tégy minket elég erőssé ahhoz, hogy mindenkor felállhassunk Szent Szavad hirdetésére. Ámen.
(63) Védj meg Engem ezen az utazáson
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, imádkozz, hogy az Élet Táplálékát megadják majd nekem, hogy Az védelemben részesítsen engem ezen az utazáson, és hogy segítsen megmenteni Isten minden gyermekét. Kérlek, segítsd meg mindazokat, akiket a hamis bálványok és hamis istenek megtévesztenek, hogy megnyissák szemüket Fiad Kereszthalálának Igazságára, hogy így Isten mindenegyes gyermeke megmeneküljön, és mindenki számára elhozza az Örök Életet. Ámen.
(68) Védj meg Engem a Sátán befolyásától
Isten Anyja, Üdvösség Anyja, boríts be engem Legszentebb Palástoddal, és védd meg családomat a Sátán és az ő bukott angyalainak a befolyásától. Segíts nekem, hogy mindenkor bízni tudjak szeretett Fiad, Jézus Krisztus, Isteni Irgalmasságában. Tartsd életben az Iránta való szeretetemet, és soha ne engedd, hogy eltévelyegjek Tanításai Igazságától, független attól, hogy mennyi kísértést állítanak elém. Ámen.
_______________________________________________________________________________________
(96)Keresztes Imahadjárat 96. imája
Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat
A Jézus az Emberiségért imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.
Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.
Ámen
EGYÉB IMÁK
FATIMAI IMA:
«Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged, bocsánatot kérek mindazokért, akik nem hisznek és nem imádnak, nem remélnek, és nem szeretnek. Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak, és felajánlom a mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, Aki jelen van a föld összes Tabernákulumában, engesztelésül a megbántásokért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.»
Naponta:
2011. július 24. vasárnap; 23:00
Szeretlek és értékelek egyenként mindenkit közületek, gyermekeim. Ezt sohase feledjétek. Amikor naponta Hozzám imádkoztok, a következő imát mondjátok:
Ó, drága Jézusom, ölelj át engem karjaiddal és engedd, hogy fejem a válladon nyugodjék, hogy amikor itt az ideje felemelhess a Te dicsőséges Királyságodba. Engedd, hogy a Te drága Véred átáradjon szívemen, hogy így eggyé válhassunk.
Naponta
2011. augusztus 23. kedd; 23:45
Most fel szeretném szólítani követőimet, hogy egy áldozatot hozzanak naponta, mely hasonlít a szenvedéshez (lemondáshoz), hogy ez által segítsenek azoknak a lelkeknek megmentésében, akik halálos bűnben halhatnak meg, a Nagyfigyelmeztetéskor. Kérlek benneteket, hogy kérjétek Tőlem ezt az ajándékot.
Kérem az alázatos lelkeket, hogy hozzanak egy személyes áldozatot, Dicsőségemre. Azok a lelkek pedig, akik úgy érzik, hogy ezt nem tudják megtenni, azt mondom, hogy különleges kegyelemmel áldlak meg benneteket, mert tudom, hogy az Irántam való szeretetetek és imáitok által megmentitek testvéreitek lelkeit.
21. - 2013. február 19.
Szeretett Követőim, ti már ismertek Engem. Amit ti most látni fogtok, abban a vázban, ami egykor Egyházam volt a Földön, émelyítő lesz számotokra. Sírni és sírni fogtok addig, amíg már semmit sem fogtok érezni. És amikor hívni fogtok Engem, és ezt mondjátok:
„Jézus ments meg Engem a Sátán hazugságaitól, hogy fel tudjam ismerni Maradék Egyházad Igazságát”, akkor meg foglak nyugtatni benneteket ezzel: a Szentlélekkel foglak eltölteni benneteket. A szomorúság könnyeivel foglak eltölteni benneteket, és aztán ezeket a könnyeket az Én Erőmmel fogom felcserélni. Aztán már nem kell többé aggódnotok, mert Én átveszem (az aggódásaitokat) és vezetni foglak benneteket utatok minden lépésénél.
22. - 2013. március 16.
A harag a gonosztól származik, és az ő dühe kézzelfogható, amikor Fényem szétárad Isten gyermekei között.
Tegyétek ismertté, hogy amikor az Én Nevemben ilyen gonosz természetű támadásokat okoznak egymásnak, akkor az én jelenlétem az, amely kiváltja ezt a reakciót.
Csak Én, Jézus Krisztus és Követőim lehetnek célpontjai az ilyen visszaéléseknek; és amikor úgy találjátok, hogy ezt nehéz elviselnetek, akkor kérlek, mondjátok el ezt a rövid imát:
„Megosztom ezt a fájdalmat veled, Drága Jézus, és arra kérlek, hogy a Szentlélek Ajándékával áldd meg ellenségeimet és azokat, akik ostoroznak Téged. Ámen.”
2014. március 3.
Bárkik is legyetek, bármilyen bánatot okoztatok is Neki, és még az sem számít, hogy bűneitek milyen gonoszak, Ő meg fog nektek bocsátani – mindig. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívjátok Őt, megkérvén Engem, az Ő szeretett Fiát, Jézus Krisztust, hogy a kiengesztelődés érdekében közbenjárjak a nevetekben.
Gyertek Hozzám imáitokkal, és mondjátok: „Jézus, Védelmed alatt vigyél engem Atyámhoz, és hozd el számomra az Örök Üdvösséget.”
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen. (XIII. Leó pápa)
2017. november 5., vasárnap
2 hét 9 nap
Igazság Könyve
9. nap – Kedd
FELKÉSZÜLÉS AZ IMÁRA:
Legyen minden esetben kereszt, szentelt víz, szentelt gyertya.
Kérjük, minden alkalommal a szentelt vízzel szenteljétek meg környezeteteket, ahol imádkoztok!
Utasítások az Imacsoportok számára Jézustól:
Jézus Krisztus külön kérésére gondoskodjunk védelemről.
“Drága szeretett leányom, arra szeretném utasítani Keresztes Imahadjáratom Csoportjait, hogy legyenek éberek, amikor megalakulnak a nemzetükben. Közelükben Szenteltvizet kell tartaniuk, legyen jelen egy feszület, mely Engem ábrázol, és mondaniuk kell a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját, hogy áldásban és védelemben részesüljenek Keresztes Imahadjárat csoportjaitok.” /2013. január 25. péntek/
SZENTLÉLEK IMA:
"Jöjj Szentlélek, jöjj a Te leginkább szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által."
Ezt az imát HÁROMSZOR imádkozzuk!
(96)Keresztes Imahadjárat 96. imája
Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat
A Jézus az Emberiségért imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.
Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.
Ámen.
_______________________________________________________________________________
(130) Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát. Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából. Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak. Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.
... kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz
_____________________________________________________________________
MINDEN NAPRA KÉRT IMÁK
(30) Különleges ima a Mennyei Atyához
Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged. Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el trónod elé vitt ajándékként áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, hogy megmentsd Gyermekeidet a Földön. Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra. Ámen.
(33) Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét
Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét. Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig. Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet. Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem mindörökkön-örökké. Szeretlek, Drága Atyám. Vigasztallak Téged ezekben az időkben, Drága Atyám. Felajánlom Neked, szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.
(102) A hit és az Isten Üzeneteibe vetett hit megőrzéséért
Drága Jézus, amikor levert vagyok, emelj föl engem. Amikor kétségek gyötörnek, világosíts meg engem. Amikor szomorú vagyok, mutasd meg nekem Szeretetedet. Amikor másokat kritizálok, segíts, hogy csendben maradjak. Amikor mások fölött nyilvánosan ítélkezem, tégy pecsétet a számra. Amikor a Nevedet káromolom, ments meg engem, és végy újból védelmedbe. Amikor hiányzik a bátorságom, add nekem azt a kardot, amelyre szükségem van, hogy harcoljak, és megmentsem azokat a lelkeket, akikre vágyakozol. Amikor Szeretetednek ellenállok, segíts nekem, hogy teljesen elszakadjak önmagamtól, és átadjam magam a Te szerető gondviselésednek. Amikor Tőled eltávolodom, segíts nekem újból megtalálnom az Igazság Ösvényét. Amikor megkérdőjelezem Szavadat, add meg nekem a választ, amelyet keresek. Segíts nekem, hogy türelmes, szeretetreméltó és kedves legyek még azokkal is, akik átkoznak Téged. Segíts, hogy megbocsássak azoknak, akik bántanak engem, és add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy a Föld végezetéig kövesselek Téged. Ámen
(111) Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket
Ó, drága Üdvösség Anyja, Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek/gyermekek nevének felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik. Kérlek, imádkozz, hogy Fiad fogadja Irgalmas Karjaiba gyermekeimet, és tartsd távol őket a bajtól. Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle. Ámen.
(155) Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért
Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért intézünk Hozzád. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemeinket az Igazságra. Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy szenvedésünk idején méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk. Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.
(164) Békeima a Nemzetek Békéjéért
Ó, Jézus, hozz nekem békét. Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt. Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak. Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket, hogy megkapják Békédet, hogy ezáltal a szeretet és a harmónia növekedni tudjon; hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól. Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged. Ámen.
Hogy alázatos szolgaként tudjunk Jézus elé járulni, a napi legalább 10 perces imát, ezzel kezdjük
2013. szeptember 24.
„Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.”
Jézus az emberiséghez LITÁNIÁK
(1) Védelem a Hamis Próféta ellen
Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.
Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.
Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemeinket a Hamis Próféta
hazugságaival szemben.
Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.
Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus, segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat,
melyeket igazságként mutatnak be nekünk.
Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.
Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát,
hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben,
örökkön örökké.
Ámen.
(2) A védettség Kegyelméért
Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára. – Mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének
listájában szerepelnek. –Felajánlom Neked mindenkor hűségemet,Neked, ó Mennyei Atya, Minden dolog megteremtője, A világegyetem teremtője, Az emberiség Teremtője. Te vagy minden dolog forrása. Te vagy a Szeretet forrása. Te vagy maga a Szeretet. Szeretlek Téged. Tisztellek Téged. Leborulok Előtted. Irgalomért könyörgöm mindazon lelkek számára, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged, akik elutasítják Irgalmasságod Kezét. Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet,
Hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a
gonosztól.
Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre
minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben,
amelyet mindannyiunk számára hoztál létre. Ámen.
(3) Védjétek meg Isten Igéjét
Ó, Jézus, védj meg minket a hazugságoktól, melyek megbántják Istent. Védj meg minket a Sátántól és hadseregétől. Segíts nekünk, hogy jobban szeressünk Téged. Tarts fenn a küzdelmünkben minket. Tarts meg minket a hitünkben. Vezess minket menedéked biztonságába. Segíts nekünk, hogy felálljunk és megvédjük Szent Akaratodat. Erősítsd azon elhatározásunkat, hogy igaz Tanítványaid legyünk. Adj nekünk bátorságot. Adj nekünk bizalmat. Vezess minket az Igazság útján. Védj meg minket ellenségeinktől. Áraszd ránk Védelmed Kegyelmeit. Segíts nekünk, hogy elkerüljük a kísértéseket. Vigyél közelebb minket Szentséges Szívedhez. Segíts nekünk, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Hozzád. Ámen.
(4) Isten, az Atya büntetésének enyhítésére
Ó, Legmagasságosabb Isten, irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt. Köszönjük Neked a Föld ajándékát. Köszönjük Neked az emberi élet ajándékát. Nagyra becsüljük az élet ajándékát. Védelmezzük az élet ajándékát. Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust. Köszönjük Neked a megváltás ajándékát. Dicsőítjük Istenségedet. Teljesen átadjuk magunkat Neked, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben. Köszönjük Neked a lelkiismeret megvilágításának ajándékát. Köszönjük Neked az örök élet ígéretét. Üdvözöljük az új Paradicsomot. Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged, és azokat is, akik elvesztek Számodra. Köszönjük Neked azt a szeretetet, amelyet minden gyermeked iránt tanúsítasz. Köszönjük Neked a prófécia ajándékát. Köszönjük Neked az ima ajándékát. Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget. Ámen.
(5) Azok megmentéséért, akik halálos bűnben vannak
Jézus, ments meg minden bűnöst a Pokol tüzétől.
Bocsáss meg a megfeketedett lelkeknek.
Segíts nekik, hogy megláthassanak Téged.
Emeld ki őket a sötétségből.
Nyisd meg a szemüket.
Nyisd meg a szívüket.
Mutasd meg nekik az Igazságot.
Mentsd meg őket.
Segíts nekik, hogy hallani tudjanak.
Szabadítsd meg őket a büszkeségtől, a bujaságtól és az
irigységtől.
Védd meg őket a gonosztól.
Hallgasd meg segítségkérésüket.
Ragadd meg a kezüket.
Vonzd magadhoz őket.
Mentsd meg őket a Sátán megtévesztésétől. Ámen.
(6) A Kegyelmek Ajándéka
Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm, Tölts el engem Szereteteddel. Tölts el engem a Te Erőddel. Tölts el engem Bölcsességeddel. Tölts el engem Kitartásoddal. Tölts el engem a Te Alázatoddal. Tölts el engem Bátorságoddal. Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel. Ámen.
(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsen megmenteni nemzeteteket
Bevezető ima – Szent Rózsafüzér Királynéja,….
(1) Hiszek egy Istenben (Apostoli hitvallás)
(2) Mi Atyánk
(3) Bevezető három Üdvözlégy titkokkal
(4) Dicsőség …
Fatimai fohász – Ó, Jézusom…
Titkonként ( x (5)) ismételjük:
(5) Mi Atyánk
(6) Üdvözlégy tized
(7) Dicsőség …
Fatimai fohász – Ó, Jézusom…
Az 5 tized után:
(8) Befejezés – Könyörögjünk…
.
(26) Az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére
Bevezetés: Miatyánk… Üdvözlégy… Hiszekegy.
Nagy (önálló) szemekre:
Örök Atya! Felajánlom Neked, szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre:
Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Befejezés: (3 – szor)
Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Urunk, Jézus Krisztus kérése:
Ima a bátorításért
2011. május 10. Mindennap mondjátok el ezt az imát, miután, elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét (a hátsó borító belső oldalán) és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében.
„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy elvihessem Szent Igéidet a bűnösökhöz, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek. Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy, hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem, a Szentlélek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek. Ámen”
________________________________________________________________________________
A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (II. rész)
(73) A fiatal lelkekért, a fiatal gyermekekért
Ó, Jézus, segíts nekem megmenteni a fiatal lelkeket az egész világon. Segítsd őket Kegyelmeddel, hogy meglássák Létezésed Igazságát. Vidd el őket Szentséges Szívedhez, és nyisd meg a szemüket Szeretetedre és Irgalmasságodra. Mentsd meg őket a Pokol Tűzétől az én imáim által is, és légy Irgalmas a lelkükhöz. Ámen.
(79) Ima a kétmilliárd elveszett lélekért
Ó, drága Jézus, könyörgöm Hozzád, hogy áraszd ki Irgalmasságodat az elveszett lelkekre. Bocsásd meg nekik, ha elutasítanak Téged, és használd fel imámat és szenvedésemet, hogy Irgalmasságod által kiáraszthasd rájuk Kegyelmeidet, amelyekre szükségük van lelkük megszentelődése érdekében. Kérem Tőled az irgalom ajándékát lelkük számára. Kérlek, nyisd meg a szívüket, hogy menjenek Hozzád, és kérjék Tőled, hogy töltsd el őket Szentlelkeddel, hogy ez által el tudják fogadni szereteted Igazságát, és így Veled és Isten Családjával örökké élhessenek. Ámen.
(89) A nyomorult bűnösök imája
Drága Jézus, segíts nekem, szegény nyomorult bűnösnek, hogy bűnbánattal a lelkemben jöhessek Eléd. Tisztíts meg engem bűneimtől, amelyek tönkretették az életem. Add meg nekem az új élet ajándékát, mely mentes a bűn bilincseitől, és azt a szabadságot, melyet bűneim megvonnak tőlem. Újíts meg engem Irgalmasságod világosságában. Ölelj át engem a Szívedben. Engedd, hogy érezzem Szeretetedet, hogy közelebb kerülhessek Hozzád, és hogy Irántad való szeretetem lángra gyúljon. Könyörülj rajtam, Jézus, és óvj meg engem a bűntől. Tégy méltóvá engem arra, hogy beléphessek Új Paradicsomodba. Ámen.
(104) Szabadítsd ki ezt a lelket a rabszolgaságból
Legdrágább Jézus, Eléd hozom fivérem, nővérem lelkét, aki átengedte lelkét a Sátánnak. Vedd ezt a lelket, és mentsd meg őt a Te Szent Szemeidben. Szabadítsd ki ezt a lelket a fenevad rabszolgaságából, és vidd őt az örök üdvösségre. Ámen.
(112) Az Üdvösség Kegyelméért
Legdrágább Jézusom, hívlak Téged, hogy különleges Kegyelmeddel, az Üdvösség Kegyelmével borítsd be azok lelkét, akiket a Sátán megfertőzött. Szabadítsd ki szegény lelküket a gonosz fogságából, amelyből nem tudnak kiszabadulni. Ámen.
(117) Azokért, akik eladták a lelküket
Legdrágább Jézusom, Neked szentelem a következő lelkeket: – itt sorold fel őket – és mindazokat, akik cserébe a hírnév jutalmáért, eladták a lelküket. Szabadítsd meg őket fertőzésüktől. Tartsd távol őket az Illuminátusok fenyegetéseitől, akik felfalják őket. Add meg nekik a bátorságot, hogy félelem nélkül távozhassanak ebből a gonosz rabságból. Vedd őket Irgalmas Karjaidba, és tereld vissza őket a Kegyelem Állapotába, hogy alkalmasak legyenek megállni Színed előtt. Istenséged által segíts nekem, hogy ez az ima elkobozza a Szabadkőművesektől a Sátán által örökbefogadott lelkeket. Szabadítsd meg őket bilincsektől, amelyek fogva tartják őket, és amelynek következménye egy szörnyű kínszenvedés lesz a Pokol kamráiban. Segíts nekik a választott lelkek szenvedései által, imáim és Irgalmad által, hogy az első vonalban legyenek, készen arra, hogy belépjenek az Új Béke Korszakának Kapuján – az Új Paradicsomba. Könyörgök Hozzád, szabadítsd ki őket fogságukból. Ámen.
(118) Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért
Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért. Azokért, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával; azokért, akik ugyan ismernek Téged, de figyelmen kívül hagynak - vonzd őket Irgalmadba. Kérlek, add meg mielőbb nekik Létezésed bizonyítékát, és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, és az Igazsághoz vezetik őket. Töltsd el elméjüket és lelküket az Irántad való vágyakozással. Segíts nekik, hogy felismerjék a bennük lévő ürességet, ami azért van bennük, mert nem érzik Jelenlétedet. Kérlek Téged, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmad által add meg nekik az Örök Életet. Ámen.
(122) Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének
Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyenek. Te meghaltál értem, és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, amelyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni. Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen. Boríts be Drága Véreddel engem és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre. Ámen.
(127) A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséért
Ó, Jézus, készíts fel engem, hogy szégyen nélkül jöhessek Színed elé. Segíts nekem és szeretteimnek – itt nevezd meg őket –, hogy készek legyünk megvallani minden rossz cselekedetünket; hogy beismerjük hiányosságainkat; hogy minden bűnért bocsánatot kérjünk; hogy szeretetet mutassunk azok iránt, akiket megsértettünk; hogy könyörögjünk az üdvösség Irgalmáért. Hogy megalázzuk magunkat Színed előtt, és így a Nagy Megvilágosodás Napján a lelkem és a – nevezd meg a személyeket – lelke is megtisztuljon, és hogy eláraszd lelkemet Isteni Irgalmasságoddal. Ámen.
(128) Hogy összegyűjtsünk és egyesítsünk minden lelket
Drága Jézus, segíts nekünk, szeretett tanítványaidnak, hogy Karjaidba gyűjtsük a világot, és bemutassuk Neked azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Nagy Irgalmasságodra. Tégy minket képessé arra, hogy a Szentlélek Ajándékával biztosítani tudjuk, hogy az Igazság Lángja elnyelje mindazokat, akik elszakadtak Tőled. Egyesíts minden bűnöst, hogy mindenki megkapja a kiengesztelődés valamennyi lehetőségét. Adj erőt mindnyájunknak, hogy továbbra is szilárdan megmaradjunk Szent Szavad mellett, amikor arra kényszerítenek bennünket, hogy elutasítsuk az Igazságot, amely a Legszentebb Evangéliumok által lett hirdetve a világnak. Mi Benned, Érted és Veled maradunk ezen utunk mindenegyes lépésénél, amely az üdvösséghez vezet. Ámen.
(153) Védelem Ajándék a gyermekekért
Ó, Isten Anyja, Üdvösség Anyja, Arra kérlek, hogy szenteld és mutasd be ezeknek a gyerekeknek a lelkét szeretett Fiadnak: – a nevek felsorolása –. Imádkozz, hogy Jézus az Ő Értékes Vérének Erejével borítsa be és védelmezze ezeket a kis lelkeket a gonosszal szemben, a védelem mindenféle formájával. Arra kérlek, drága Édesanyám, hogy védd meg családomat a nagy nehézségek idején, és hogy Fiad kedvezően tekintsen azon kérésemre, hogy családom egyesüljön Krisztussal, és megadja nekünk az Örök Üdvösséget. Ámen.
(157) A fogságban lévő lelkekért
Ó, drága Jézus, mentsd meg azokat a lelkeket, akik a hamis isteneknek és a Sátánnak rabszolgái lettek. Segíts nekünk, hogy imáink által enyhülést vigyünk nekik a megszállottság fájdalmában. Nyisd meg börtönük kapuját, és mutasd meg nekik az Isten Királyságához vezető utat, még mielőtt a Sátán túszul ejtené őket a Pokol mélységében. Könyörgünk Hozzád, Jézus, borítsd be ezeket a lelkeket a Szentlélek Erejével, hogy keressék az Igazságot, és segíts nekik bátorságra lelniük, hogy hátat fordítsanak az ördög csapdáinak és gonoszságainak. Ámen.
(169) Azok üdvösségéért, akik elutasítják Krisztust
Drága Jézus, Együttérzésedre és Irgalmadra hivatkozva könyörgöm Hozzád azok üdvösségéért, akik elutasítottak Téged; akik tagadják Létezésed; akik tudatosan ellenszegülnek Szent Szavadnak, és kiknek keserű szíve megmérgezte lelküket Istenséged Fényével és Igazságával szemben. Irgalmazz minden bűnösnek. Bocsáss meg azoknak, akik a Szentháromságot káromolják, és Segíts nekem, hogy a magam módján, és személyes áldozataim által Szerető Karjaidba vigyem mindazokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmadra. Megígérem Neked, hogy gondolataim, cselekedeteim és kimondott szavaim által a legjobb tudásom szerint foglak Téged szolgálni Küldetésedben, az Üdvösség Küldetésében. Ámen.
__________________________________________________________________________________
(96)Keresztes Imahadjárat 96. imája
Hogy megáldja és védelmezze a mi Keresztes Imahadjárat csoportunkat
A Jézus az Emberiségért imacsoport összejövetel elején és végén imádkozni.
Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Hadd legyünk továbbra is hűségesek és erősek, miközben a világ előtt állhatatosan kitartunk Szent Neved mellett, és sohase hátráljunk meg azon küzdelmünkben, hogy Szent Szavad Igazságát terjesszük.
Ámen
EGYÉB IMÁK
FATIMAI IMA:
«Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged, bocsánatot kérek mindazokért, akik nem hisznek és nem imádnak, nem remélnek, és nem szeretnek. Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak, és felajánlom a mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, Aki jelen van a föld összes Tabernákulumában, engesztelésül a megbántásokért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.»
Naponta:
2011. július 24. vasárnap; 23:00
Szeretlek és értékelek egyenként mindenkit közületek, gyermekeim. Ezt sohase feledjétek. Amikor naponta Hozzám imádkoztok, a következő imát mondjátok:
Ó, drága Jézusom, ölelj át engem karjaiddal és engedd, hogy fejem a válladon nyugodjék, hogy amikor itt az ideje felemelhess a Te dicsőséges Királyságodba. Engedd, hogy a Te drága Véred átáradjon szívemen, hogy így eggyé válhassunk.
Naponta
2011. augusztus 23. kedd; 23:45
Most fel szeretném szólítani követőimet, hogy egy áldozatot hozzanak naponta, mely hasonlít a szenvedéshez (lemondáshoz), hogy ez által segítsenek azoknak a lelkeknek megmentésében, akik halálos bűnben halhatnak meg, a Nagyfigyelmeztetéskor. Kérlek benneteket, hogy kérjétek Tőlem ezt az ajándékot.
Kérem az alázatos lelkeket, hogy hozzanak egy személyes áldozatot, Dicsőségemre. Azok a lelkek pedig, akik úgy érzik, hogy ezt nem tudják megtenni, azt mondom, hogy különleges kegyelemmel áldlak meg benneteket, mert tudom, hogy az Irántam való szeretetetek és imáitok által megmentitek testvéreitek lelkeit.
19. /495./ - 2012. július 17.
Amikor eljön az idő, és a Nagyfigyelmeztetés alatt a szemetek előtt fogjátok látni bűneiteket, kérlek, mondjátok a következő szavakat:
Jézus mutasd meg nekem az Igazságot, és ments meg engem a gonosztól.
Őszintén bánom bűneimet, és kérlek, hogy most végy kezedbe engem, és mutasd meg nekem Irgalmasságod fényét. Ámen.
Ha ezt az imát imádkozzátok, akkor ti soha többé nem lesztek összezavarodva. Egy teher esik majd le a szívetekről, és ti akkor valóban békére találtok.
Amikor az a nap elérkezik, emlékezzetek ezekre a szavakra.
Sohasem hagylak el benneteket! Támogatni foglak titeket, és ti érezni fogjátok amint Szeretetem elárasztja testeteket, aztán meg fogjátok kapni azt a bizonyítékot, amelyre vágyakoztatok.
20. /607/ - 2012. november 4.
Amikor Engem követtek, utazásotok mindig fájdalmas lesz. Sohasem lesz könnyű, amíg azt nem mondjátok: „Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg engem és vedd el keresztemet.”
Csak ez után fogjátok könnyebbnek érezni, hogy kövessétek Utamat, mely Dicsőséges Királyságomhoz vezet.

2 hét 8 nap
Igazság Könyve
2. Hét 8. nap – Hétfő

_________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________
A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (I. rész)
3) Szabadítsátok meg a világot a félelemtől
Ó, Uram, Jézus Krisztus, könyörögve kérlek, hogy szabadítsd meg a világot a félelemtől, mely szerető Szívedtől elválasztja a lelkeket. Azokért a lelkekért imádkozom, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt a valódi félelmet fogják megtapasztalni, hogy magukba szállhassanak, és megengedjék Irgalmasságodnak, hogy elárassza lelküket, és szabadon szerethessenek Téged, úgy, ahogyan kellene. Ámen
(4) Egyesítsetek minden családot
Jézus, egyesíts minden családot a Nagyfigyelmeztetés alatt, hogy részesei lehessenek az Örök Megváltásnak. Azért imádkozom, hogy minden család együtt maradhasson, egységben Veled, ó Jézus, hogy így Új földi Paradicsomodat örökölhessék. Ámen.
(7) Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot
Jézus, sürgetve kérlek Téged, hogy bocsáss meg azoknak a bűnösöknek, akiknek annyira sötét a lelkük, hogy vissza fogják utasítani az Irgalmasság Fényét. Könyörgöm hozzád, Jézus, kérlek, bocsáss meg nekik, és váltsd meg őket bűneiktől, melyektől - úgy találják - oly nehéz megszabadulniuk. Áraszd el lelküket Irgalmasságod Sugaraival, és add meg nekik azt a lehetőséget, hogy visszatérhessenek nyájadhoz. Ámen.
(17) Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva
Ó, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja és minden Kegyelem Közvetítője, Te, aki részt veszel az emberiség üdvözítésében, megmentvén azt a Sátán gonoszságaitól, imádkozz érettünk. Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy minden lélek megmenekülhessen, elfogadván Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által megmutatott Szeretetet és Irgalmat, aki az emberiség megmentéséért jön újra el, és hogy megadja az Örök Üdvösség lehetőségét. Ámen.
(19) Ima a fiatalokért a Szűzanyához
Üdvösség Anyja, kérlek, imádkozz Irgalomért azon fiatal lelkek számára, akik szörnyű sötétségben vannak, hogy felismerjék szeretett Fiadat, amikor majd eljön megmenteni az emberiséget. Ne engedd, hogy akár egyetlen lélek is elvesszen az úton. Ne engedd, hogy akár egyetlen lélek is visszautasítsa az Ő Nagy Irgalmát. Imádkozom, Anyám, hogy mindnyájan megmeneküljenek, és arra kérlek, hogy Szent Palástoddal takard be ezeket a lelkeket, hogy a csaló elleni szükséges védelemben részesüljenek. Ámen.
(41) A hitetlenek lelkéért
Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben. Könyörgöm Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyöngéd Szeretetedet, és szent Karjaidba szaladjanak védelemért. Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék bűneikre a megbocsátást, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuján. Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól. Ámen.
(43) Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt
Ó Istenünk, Mindenható Atyánk, Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében, és az Ő kereszthalálára való emlékezés által kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől. Könyörgöm Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem képesek önmagukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben fognak meghalni a Nagyfigyelmeztetés alatt. Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek a Megváltást keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy kérhessék Jézus, a te Fiad Irgalmát hogy szabadítsa meg őket a bűntől. Ámen.
(60) Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt
Ó drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom tagjainak a lelkéért.– Itt nevezd meg őket. – Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy megmeneküljön a lelkük a sötétség szellemétől. Ne engedd meg egyiküknek sem, e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét. Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjon a Te Szentséges Szíveddel, hogy így keresni tudják a szükséges megbocsátást, hogy megmeneküljenek a Pokol Tűzétől. Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak, és így a Te Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérjenek. Ámen.
(62) Az elveszett és a tehetetlen bűnösökért
Ó, Jézus, segíts nekem, mert én egy elveszett, tehetetlen és sötétségben lévő bűnös vagyok. Gyenge vagyok, és nincs bátorságom, hogy megkeresselek Téged. Adj nekem erőt, hogy most hívni tudjalak, hogy a lelkem sötétségétől elszakadhassak. Vigyél engem a Te Világosságodba, drága Jézus, bocsáss meg nekem, segíts nekem, hogy újra meggyógyulhassak, és vezess el engem a Te Szeretetedhez, a Békéhez, és az Örök Élethez. Teljes bizalommal vagyok Irántad, és arra kérlek: vedd elmémet, testemet és lelkemet, miközben én átadom magam Isteni Irgalmasságodnak. Ámen.
(64) Mentsd meg a testvéreimet
Ó, drága Üdvözítőm, Jézus Krisztus, fogadd el imám ajándékát és áldozataimat, hogy segítsen kimenteni testvéreimet a sötétség börtönéből, amelyben vannak. Engedd meg nekem, hogy segítsek megmenteni a lelküket. Könyörgöm Hozzád, bocsásd meg bűneiket, és kérlek, hogy áraszd el Szentlelkeddel a lelküket, hogy a Karjaidba fussanak - mivel oly kétségbeejtően szükségük van menedékre -, még mielőtt örökre elvesznének. Ezekért a lelkekért ajánlom fel Neked önfelajánlásom ajándékát, alázatos szolgaságban, és hálaadásként. Ámen.
(67) Tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától
Kérlek, drága Jézus, tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától. Szentséges Szívednek ajánlom fel ezeket a gyermekeket – itt nevezd meg őket – és kérem, hogy Drága Véred palástja által világosítsd meg a lelküket, és óvatosan vedd őket szerető Karjaidba, hogy minden bajtól védve legyenek. Kérlek, nyisd meg a szívüket, és a Lelkiismeret Megvilágítása alatt áraszd el Szentlelkeddel a lelküket, hogy megtisztuljanak minden gonoszságtól. Ámen.

___________________________________________________________________________________

17. /363./ - 2012. március 2.
Köszönöm, leányom, szenvedésedet. Köszönöm, gyermekeim, hogy válaszoltatok Mennyei hívásomra.
Most áldásom teljességébe részesítelek benneteket, de azt nektek kérnetek kell Tőlem:
Mennyei Atya, segíts nekem kicsivé lennem, mint egy gyermek a Te Szemeidben.
Kérlek, áraszd rám kegyelmeidet, mert csak így tudok hívásodra válaszolni, minden gyermeked megmentése érdekében. Ámen.
18. /379./ - 2012. március 20.
Ne féljetek, mert Én a bölcsesség, a nyugalom és a tisztánlátás kegyelmét ajándékozom egyenként mindnyájatoknak, akik a következő imával kérnek erre Engem:
Ó Jézus, segíts nekem, hogy mindenkor lássam Szent Szavad igazságát, és továbbra is hűséges maradjak tanításaidhoz, attól függetlenül, hogy mennyire kényszerítenek engem arra, hogy elutasítsalak Téged.
Most álljatok fel, és legyetek bátrak mindnyájan, mert Én, soha nem hagylak el benneteket.
Én, a tüskés utat veletek együtt fogom járni, és biztonságban foglak benneteket a Paradicsom kapuihoz elvezetni.

1 hét 7 nap
Igazság Könyve
7. nap – Vasárnap

“Drága szeretett leányom, arra szeretném utasítani Keresztes Imahadjáratom Csoportjait, hogy legyenek éberek, amikor megalakulnak a nemzetükben. Közelükben Szenteltvizet kell tartaniuk, legyen jelen egy feszület, mely Engem ábrázol, és mondaniuk kell a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját, hogy áldásban és védelemben részesüljenek Keresztes Imahadjárat csoportjaitok.” /2013. január 25 péntek/

______________________________________________________________________________________
IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT - Hála és Dícsőítés a Mennyei Atyához
(5) Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek
Ó, Örök Atya, boldog hálaadással ajánljuk fel imáinkat az egész emberiség iránti Irgalmasságod értékes ajándékáért. Örvendünk és felajánljuk Neked, a Legdicsőségesebb Királynak dicsőítésünket és imádásunkat a Te szerető és gyengéd Irgalmasságodért. Te vagy a mi Királyunk, Legmagasságosabb Isten, és ezért az ajándékért, amelyet most nekünk hozol, alázatos hódolattal a lábaid elé vetjük magunkat. Kérünk Istenünk, légy irgalmas minden Gyermekedhez. Ámen.
(15) Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért
Ó, Mennyei Atyánk, mélységes elismeréssel tisztelünk Téged azért az áldozatért, mely által Megváltót küldtél a világba. Örömmel, hálaadással, a hála alázatával ajánljuk fel Neked imánkat az Ajándékért, az Isteni Irgalmasság nagy ajándékáért, amellyel gyermekeidet most megajándékozod. Ó, Legmagasságosabb Isten, tégy minket méltókká arra, hogy hálával elfogadjuk ezt a Nagy Irgalmasságot. Ámen.
(21) Hálaadás a különleges ajándékért
Ó, Szent Isten, az emberiség Mindenható Teremtője, dicsőítünk Téged, és megköszönjük Neked azt a Szeretetet és Együttérzést, amelyet az emberiség iránt tanúsítasz. Köszönjük a Megváltás Ajándékát, amellyel szegény gyermekeidet megajándékozod. Könyörgünk Hozzád, Urunk, mentsd meg azokat, akik a Gonoszt követik, és add, hogy megnyíljon a szívük Örök Életük Igazsága előtt. Ámen.
(47) Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket
Ó, áldott Anya, az egész világ Üdvösségének Anyja, imádkozz, hogy Jézus iránti szeretetem újra feléledhessen; segíts nekem, hogy érezzem Szeretetének Lángját, amint eltölti a lelkemet. Segíts nekem, hogy jobban szeressem Jézust. Imádkozz, hogy az Iránta való hitem, szeretetem és odaadásom egyre erősebb legyen. Oszlass el minden kétséget, amely gyötör engem, és segíts nekem, hogy az Igazság Isteni Világosságát tisztán lássam, mely szeretett Fiadból, az egész emberiség Üdvözítőjéből sugárzik. Ámen.
(52) Imádság az Atyához
Legdrágább Atyám! Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád: Te, a Legmagasságosabb Isten, a Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben. Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek. Bocsásd meg bűneinket, és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől. Végy minket karjaidba, és tölts el bennünket azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van, hogy lássuk az Igazság útját. Ámen.
(59) A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz
Ó, Magasságos Isten, Mennyei Atya, erőteljesen hűséget fogadok neked, Téged tisztelvén és Neked mindenben engedelmeskedvén, egyesülve a Te Isteni Akaratoddal a Földön. Egyetlen szeretett Fiad, az Igaz Messiás Szent Vére által felajánlom Neked elmémet, testemet és lelkemet, minden lélek nevében, hogy egyként egyesülve bebocsátást nyerjünk Mennyei Királyságodba, hogy ezáltal teljesedjen Isteni Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Ámen.
(69) Ima Istenhez, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért
Mindenható Isten, én elfogadom Isteni Akaratodat. Segíts gyermekeidnek elfogadni azt. Állítsd meg a Sátánt, hogy ne tudja megvonni gyermekeid jogát Atyjuk örökségétől. Ne engedd soha, hogy feladjuk az örökségünkért, a Paradicsomért folytatott harcot. Hallgasd meg azon kérésünket, hogy a Sátán és bukott angyalai száműzve legyenek. Arra kérlek, drága Atyám, hogy Irgalmasságod által tisztítsd meg a Földet, és boríts be minket Szentlelkeddel. Vezess minket, hogy megalkossuk legszentebb Hadseregedet, amely rendelkezik azzal a hatalommal, hogy örökre száműzze a fenevadat. Ámen.
(90) Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért
Ó, Jézusom, felajánlom Neked dicséretemet és hálaadásomat legdicsőségesebb Második Eljöveteledért. Üdvözítőm, Te azért születtél, hogy Örök Életet adj nekem, és a bűntől megszabadíts engem. Felajánlom Neked szeretetemet, köszönetemet és imádásomat, miközben felkészítem lelkemet Magasztos Eljöveteledre. Ámen.
(147) Atyaisten, légy Irgalmas azokhoz, akik megtagadják Fiadat
Ó Istenem, Örök Atyám, kérlek, légy Irgalmas azokhoz, akik megtagadják Fiadat. Könyörgöm azok lelkéért, akik megpróbálják elpusztítani prófétáidat. Esedezve kérlek, térítsd meg azokat a lelkeket, akik Számodra már elvesztek, és kérlek, segíts minden gyermekednek, hogy felkészítsék lelküket, és Isteni Akaratodnak megfelelően megváltoztassák az életüket Fiad, Jézus Krisztus Második Eljövetelének várásában. Ámen.
_____________________________________________________________________________________

15. /277./ - 2011. december 9.
Hívjátok az Atyát az Én nevemben, szeretett Fia, Jézus Krisztus nevében, hogy hárítsa el ezt a válságot és mondjátok a következőket:
„Atyaisten, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevére kérlek, állítsd meg ezt a förtelmet gyermekeid ellenőrzésére. Kérlek, védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, hogy békére és méltóságra találhassanak, hogy gonosztól mentes életet élhessenek.”
Leányom, az ima véget tud és véget is fog vetni ezeknek a baljós terveknek.
16. /307./ - 2012. január 8.
Mondjátok ezt a kis imát és Én azonnal hozzátok futok:
Jézus, ha hallasz engem, akkor hallgasd meg segélykiáltásomat.
Kérlek, segíts nekem, hogy azokkal is törődni tudjak, akik fájdalmat okoznak nekem.
Segíts nekem, hogy ne az irigység uralja az életemet, és hogy ne kívánjak olyan dolgokat magamnak, amelyek nem lehetnek az enyéim.
Ehelyett, nyisd meg a szívemet feléd, Ó Jézus.
Segíts nekem, hogy igaz szeretetet érezzek: a Te Szeretetedet, és igaz békét a szívemben. Ámen.
Örvendjetek gyermekeim, mert az égből most a szívetekhez szólok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)